a világszerte a Magyar Népmese Napját ünnepeljük. Nagyváradon immár negyedik alkalommal szerveztük meg ehhez kapcsolódva a Mesefesztivált, amely a jubileumi, tizedik Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál
A programok között kicsiknek és nagyoknak egyaránt jutott hely, ám idén különösen a felnőttekre helyeztük a hangsúlyt. Hiszen ha a nagyok tudnak töltekezni, akkor a kicsik is biztonságban nőhetnek nagyra.
- Első meghívottunk nem más volt, mint Boldizsár Ildikó, Boldizsár Ildikó Nemzetközi Meseiskolája akivel tegnap
- Délelőtt a „Ki segít a segítőnek a mesékben?” workshopon 15 szakember – a gondozói szféra képviselői – tapasztalhatta meg, hogyan adhatnak a mesék erőt és lelki egyensúlyt azoknak, akik nap mint nap másokat támogatnak.
- Délután pedig a „Segítő kapcsolatok a mesékben” előadáson közel 40 érdeklődő meríthetett inspirációt arról, hogyan tipizálhatók a mesék segítői, hogyan jelenik meg a segítő szerep a mindennapokban, és milyen lehetőségeket kínál a meseterápia.
- Így összesen több mint 50 résztvevő töltekezhetett a mesék gyógyító és közösségformáló erejéből, erőt merítve önmaguk támogatásához is.
- Köszönjük főtámogatóinknak: MOL Új Európa Alapítvány #HatártalanNyár és Qubiz
- Az események a X. Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál részei.
Programul a fost dedicat atât celor mici, cât și celor mari, însă anul acesta am pus accentul pe adulți. Pentru că, atunci când cei mari reușesc să se încarce cu energie și inspirație, copiii pot crește în siguranță și echilibru.
Prima noastră invitată a fost Boldizsár Ildikó, alături de care am petrecut o zi de neuitat la Biblioteca Județeană „Gheorghe Șincai" Bihor
Dimineața, în cadrul atelierului „Cine îl sprijină pe cel care sprijină, în basme?”, 15 specialiști au descoperit cum poveștile pot aduce putere și echilibru interior celor care, zi de zi, îi sprijină pe alții.
După-amiaza, în cadrul conferinței „Relațiile de sprijin în basme”, aproape 40 de participanți au aflat cum pot fi recunoscuți eroii din basme, cum apare rolul de sprijin în viața de zi cu zi și ce resurse oferă terapia prin povești.
Astfel, în total peste 70 de participanți au avut ocazia să se încarce cu puterea vindecătoare a poveștilor, găsind resurse noi pentru a se sprijini pe ei înșiși și pe ceilalți.
Mulțumim susținătorilor principali: Fundația MOL Noua Europă #HatártalanNyár și Qubiz
Evenimentele fac parte din Festivalul Secuiesc al Poveștilor, ediția a X-a.
Organizator la Oradea, ONG-ul Cătunul Verde.




