Amíg a nagymami megkerül

Jozsa Martha s-a născut în Cluj, locuieşte în Ungaria din 1983. Este scriitoare și redactor sef la  ExSymposion,  si redactor la Televiziunea Maghiară . A publicat  proză  scurtă nonficţiune, studii , recenzii   diferite . Acesta este primul roman apărut in 2007 in Ungaria.

Pana cand o vom regasi pe bunica.
Este o proză cu caracter memorialistic despre perioada comunistă în Romania, scrisă într-un stil modern presărată de un  umor personal.

Józsa Márta 1962-ben született Kolozsváron. Jelenleg Magyarországon él, tevékenysége szerteágazó, saját bevallása szerint: televíziós- (Magyar Televízió), irodalmi- (Ex Symosion), és dokumentumfilm-, szerkesztő. Első regénye: Amíg a nagymami megkerül, 2007-ben jelent meg a Noran Kiadó, beszéld el…, című sorozatában.

Józsa Márta regénye, új színfoltot jelent a visszaemlékezések a romániai kommunizmusról, tárgykörében. A kommunizmus korszakáról szép számban jelentek meg írások, beszámolók, személyes hangvételű naplók. De olyan könyvet melyben egyszerre van jelen a személyes tapasztalat, a korszellem, a korhangulat, a keresett és megtalált stílus, és összetalálkozik a visszapillantó, rálegyintő, a múltat nem megmásítani, hanem minden nyűgével elfogadottá tenni akaró humor, keveset találni.

Véleményem szerint Józsa Márta, fölnőtteket megszégyenítő szókimondással, és gyermeki furfangot meghazudtoló humorával, eléri írói célját, emlékezik egy olyan átélt léttapasztalatra, ami sajnos, vagy vélhetően a történelmi szükségszerűség által, megkerülhetetlen volt.

„Nézem azt a kislányt, nem ilyen kislánynak készült pedig vállalható gyerekkort és felnőttkort ugyancsak vállalhatót szántak neki. Nem azért lett gonosz, mert csúnyának született, és nem azért lett csúnya, mert gonosszá vált, inkább csak úgy. Egyszerűen nem sikerült az egészet megúsznia” – ezekkel a gondolatokkal ajánlja saját könyvét, az olvasónak, a szerző. És valóban, aki kíváncsi rá, mi az, amit az írónak, nem sikerült megúsznia, annak el kell olvasnia, ezt a könyvet. Az író a saját élményeit, a már megszerzett, objektív, felnőtt tekintetének tükrében láttatja. Akinek a vállalható sors, éppúgy a szótárába tartozik, mint az abszurd fogalma. Hisz ez a megkerülhetetlen léttörténet, megkapó, és ugyanakkor kegyetlen őszinteséggel bír. Mely számba veszi, és sajáttá alakítja a társadalmi, és a családon belül megélt léttapasztalatokat.

„Nézem azt a kislányt, hány éves is lehet? Tizenkettő? Tizenhárom? Már tudja, hogy nem az angyal jön, az ajándékot pedig megkapta már. Az édesapjától is kapott ajándékot, borítékos sorsjegyet, ilyet még senki nem is hallott, borítékos sorsjegyeket kapni karácsonyra, tűnődik, hogy fogja ezt elmesélni az iskolában, sehogy. Valamit majd csak hazudik, ha az igazat mondja, úgysem hiszik el soha. Nem azért, mert hazudós az a kislány, inkább abszurd. Nem is abszurd az a kislány, ami történt vele, nos az az abszurd.”

Az abszurd kifejezés talán a legtalálóbb erre a történelmi korszakra, amikor nincsenek magyarázatok, csak fogalmak mögé rejtőző mumusok, mint Ceauşescu, akinek a látogatásával, mindig rémisztgetnek, akinek szelleme belengi a szabályokat, a mit lehet, és mit nem, akitől mindig tartani kell, és aki személyesen soha nem jön el. De ugyanilyen abszurd a kommunizmus játékszabálya is, az idegenségével együtt. Mert amit a gyermek nem ért az számára, mindvégig idegen marad, mint például az ország nyelve, avagy a felnőttek tekintélye, mely gyermekésszel, értelmes rendszert kellene, hogy sugározzon, de csak káoszt és zűrzavart teremt maga körül.

Van-e kiút az abszurd világából? A felnőtté válás, és a rendszerváltás ki szabadítanak-e az abszurd kötelékeiből? - tehetnénk fel kérdéseinket. A kötelékek nyomait nem lehet eltávolítani, és valójában ma sem tűntek el, csak másképp hagynak nyomot életünkön. Az abszurd ellen talán egyedüli védekezés, a szavak által történhet, ami jelentheti a tényt, hogy tisztán látunk egy szövegben. De védekezhetünk, néhol kesernyés, de búfelejtő humorral, mely adott esetben győzni tanít. Győzni tanít a múlt felett, és néhol önmagunk fölött is. Legyőzni mindazt, ami beárnyékolhatja a múltunkat, a jelenünket, és féltve várt jövőnket is.

Bibliotecar  Eniko Majoros