19 octombrie 2009

Biblioteca Comunala Bors(maghiară)

Doamna Batori Iudit, ne prezinta experienta ei cu Utilizatorii Bibliotecii.


" Immár két éve annak, hogy a Borsi Községi Könyvtár könyvtárosaként dolgozom.
Községünk könyvtárát sikerült kellőképpen felszerelnünk. Számomra az volt a feladat, hogy felkeltsem az emberek érdeklődést, hogy rendszeresen látogassák a könyvtárat. Mindemellett szerettem volna egy közösségformáló kört indítani, a gyerekek és a felnőttek számára, amely meghatározó alapkövé válna. Ezeken körökön a gyermekek kommunikációs készségét fejlesztettük, memória játékokban vettek részt látásmódjukat bővitő hasznos témákkal álltunk elő. Miközben kézügyességüket és kreativitásukat is felmértük játékosan tanultak. Most már elmondhatom, hogy egy összekovácsolódott közösségről beszélünk, akik a foglalkozások mellett egymásra is odafigyelnek, toleránsak egymással.

Ezeket a tevékenységeket péntekenként tartjuk, hogy igazodni tudjunk a diákok szabadidejéhez és ezáltal ne hátráltassuk őket más tevékenységek elvégzésében pl. másnapra való készülés. Segítséget kértem és kaptam az iskolánk magyar és biológia szakos tanáraitól a szervezésben, így eljutott minden diákhoz az információ, hogy mikor hol és milyen órában kezdjük a foglalkozást. Plakátokat fügesztettünk ki a település több pontján.

Kéthetente, szombatonként szervezzük meg a kézműves foglalkozást is ami különböző tevékenységekből áll pl: gyöngyfűzés, üvegfestés, rajzolás, kőfestés stb.

Ezek mellett felmerült bennem az ötlet, hogy a kisgyerekes édesanyákat is bevonhatnánk a szabadisős programokba, milyen hasznos dolog lenne számukra ha az otthoni monotóniából kilépve szélesíthenék látáskörüket, így alakult meg a Baba –Mama kör. Amellett, hogy az édesanyák eszmecserét folytatnak és hasznos tanácsokkal látják el egymást a gyerekneveléssel kapcsolatosan, szakavatott előadó segítségével bővíthetik elméleti tudásukat. A kismamák névsorát elkértem az orvosi rendelőből, értesítőket küldtünk és kifüggesztettük ki, hogy hol és mikor tartjuk a kört.

A nyugdíjasok is örömmel fogadták, hogy megalakult a Nugdíjas Klub. Heti két alkalommal talalkoznak. Az idős embereknek is szükségük van arra, hogy érezzék milyen fontosak számunkra és, hogy mosolyt csaljunk az arcukra.
Kívánom, hogy mindenki örömét lelje ezután is a könyvtárosi munkában és a foglalkozásokon megtapasztalt élménybe részesüljön.
Bátori Judit"

3 comentarii:

  1. Felicitari pentru articol si mltumim ca ne-ati pus la dispozitie traducerea lui. Excelente idei si programe. Sper sa va bucurati in continuare de o cat mai buna sustinere la nivel local si judetean.

    Claudia S.

    RăspundețiȘtergere
  2. olvassa el az egesz blog, nagyon jo

    RăspundețiȘtergere

Care este parerea ta?

Final de sezon de cusut la șezătoarea ”IA Oradea”!

Echipa IA Oradea vă dorește  vară frumoasă și vă așteaptă din toamnă la un nou sezon de cusut! De la dreapta la Stânga-  Viorica Știube- meș...

Wikipedia

Rezultatele căutării